5 PONTBAN, HOGYAN VÁLT ÖNJÁRÓVÁ A BRÜSSZELI HÁBORÚS GÉPEZET

A brüsszeli háborús gépezet ma már nem egyszerűen Ukrajna „támogatásáról” szól, hanem egy önjáró politikai–gazdasági rendszerré vált, amely Európát lépésről lépésre a keleti szláv konfliktushoz láncolja. Az Alapjogokért Központ öt olyan hatásmechanizmust azonosított, melyek e gépezet fogaskerekeit hajtják. Ezek a következők: 

(1) Brüsszel téves geopolitikai helyzetértékelése Oroszország totális legyőzhetőségéről; 

(2) Mesterségesen generált érzelmi-ideológiai elköteleződés Ukrajna mellett; 

(3) A „felismerés”, hogy a jelenlegi globalista brüsszeli elit, illetve a kijevi háborús maffia politikai túlélésének egyetlen záloga a háború folytatása;

(4) Mely lehetőséget biztosít Brüsszel számára a figyelem elterelésére a migráció, a genderideológia, valamint az elhibázott szankciós politikából fakadó társadalmi feszültségekről; 

(5) Végezetül a hadigazdaság felpörgése, a multinacionális nagytőke háborús nyerészkedéshez fűződő pénzügyi érdeke, mely a tagállami – adófizetői – források kárára valósul meg. 

A Brüsszel-Kijev-koalíció tervei előtti egyetlen akadály Magyarország jelenlegi, békepárti és realista vezetése. Ahhoz, hogy a háborús kommunikáció, a fegyverkezés és a kontinens adósságverembe taszítása kiteljesedjen, és megvalósuljon a Zelenszkij-terv – Ukrajna beléptetése az Unióba 2027-ben – kormányváltásra van szükségük Budapesten. Orbán Viktor helyére egy olyan politikust szándékoznak ültetni, aki könnyen befolyásolható és képtelen nemet mondani a vele szemben megfogalmazott követelésekre. Olyat, mint Magyar Péter.
 

A brüsszeli háborús eszkaláció új, gyorsuló szakaszba lépett. Nem pusztán az ukrajnai konfliktus „támogatásáról”, hanem egy olyan európai politikai–gazdasági pálya rögzítéséről van szó, amely a kontinens közvéleményét, intézményeit és költségvetéseit tartósan a háború logikájához igazítja és lépésről lépésre közelebb visz a háborúhoz. Az eszkalációs irányvonal ma már nem alkalmi döntésekből áll, önjáró rendszerré vált. A folyamat célja: Európa békeképességének gyengítése, a szuverén döntéshozatal szűkítése és a föderális végső fordulat elérése, valamint a tagállami társadalmakra terhelt, hosszú távú finanszírozási kényszer erősítése. 

Mindez közvetlenül érinti Magyarország biztonság- és geopolitikai mozgásterét, miközben Brüsszel egyre nyíltabban avatkozik bele a magyar választásokba Magyar Péter oldalán. A háborús szövetség nem olyan miniszterelnököt akar Budapesten, aki a magyar utat járja és védelmezi hazája érdekeit, hanem olyat, aki könnyen manipulálható, zsarolható, és képtelen nemet mondani. Világos, hogy az ő céljaiknak a Tisza vezére felel meg a leginkább.  

A brüsszeli eszkalációt öt jelentős tényező gyorsítja: 

1. A háborús koalíció egy téves geopolitikai alapvetésből indul ki, mely szerint Oroszország teljesen legyőzhető az ukrajnai hadszíntéren, sőt, a totális győzelem rezsimváltásba torkollik Moszkvában.

2. Brüsszel évek óta tartó háborús politikai kommunikációja egy végzetes hazugságspirálba fejlődött, mely mesterségesen generált olyan érzelmi és ideológiai impulzusokat, amelyek a Kijev melletti teljes elköteleződéshez vezettek. 

3. A brüsszeli és kijevi elit realizálta, hogy a háború folytatása politikai túlélésük záloga: egy Oroszország nem teljes és totális összeomlásával megvalósuló béke ugyanis felvetné (fel fogja vetni) az uniós és nyugati elitek pénzügyi (és morális) felelősségét – mire ment el pontosan az Ukrajnának folyósított több száz milliárd euró –, valamint egy új ukrán elnökválasztás perspektíváját, tehát Zelenszkij bukását. 

4. A vérontás eszkalációja alkalmas arra, hogy átalakítsák Európa problématérképét és – egyféle „pokoli tisztítótűzként” – eltereljék a figyelmet a tömeges migráció, a genderideológia és az önsorsrontó szankciós politika által okozott gazdasági nehézségek társadalmi hatásáról. 

5. Önálló életre kelt hadigazdaság: kiépült egy, a háborún komoly profitot termelő katonai-politikai-ipari komplexum, mely jelentős bevételekhez jut a háború folytatása révén. Az uniós költségvetés magává tette ezt a logikát, ami súlyos adóemeléseket von maga után. 

 Az eszkaláció öt motorja három – magyar szempontból kiemelt jelentőségű – területen érhető tetten:

1. Brüsszel és a háború – kommunikációs hadviselés: a nyugat-európai politikai vezetés egyre nyíltabban készíti fel a közvéleményt az eszkalációra, miközben a békepárti álláspont letörésére törekszik. Ebben a közegben a deeszkalációt képviselő államok, így Magyarország is, fokozott politikai támadások célpontjává váltak.

2. A „Fizessen Európa, szállítson Amerika” modell intézményesülése: a háborús beszerzések új rendszere körvonalazódik, amelyben az európai szövetségesek finanszírozzák az amerikai eredetű kulcsképességek Ukrajnába juttatását. A konstrukció fenntartja Európa függését a külső gyártási és szállítási kapacitásoktól, miközben a kontinens védelmi és pénzügyi mozgástere szűkül.

3. Ukrajna finanszírozása – a hosszú távú elköteleződés valódi természete: az Ukrajna felé irányuló pénzügyi vállalások egyre inkább többéves, strukturális rendszerré válnak. A költségek beépülnek az uniós költségvetési logikába, és végső soron megszorítások, adóemelések vagy új uniós bevételi igények formájában a tagállami társadalmakat terhelik. Gazdasági sakk-matt.

A brüsszeli pálya összhatása egyértelmű: Európa egyre kevésbé a béke előkészítésére, és egyre inkább a konfliktus fenntartására rendezkedik be. Magyarország akkor jár el helyesen, ha ragaszkodik a magyar úthoz, és következetesen a deeszkalációt képviseli, bővíti a szuverén döntéshozatal lehetőségét, és a saját védelmi képességeinek megerősítését nem külső politikai elvárások, hanem nemzeti érdek alapján valósítja meg.