Arthur Moeller van den Bruck: The Right of the Young Peoples

Egy konzervatív forradalmár politikai horizontja

Arthur Moeller van den Bruck: The Right of the Young Peoples, Perth: Imperium Press, 2024.

Arthur Moeller van den Bruck (1876 – 1925) a konzervatív forradalomnak nevezett heterogén eszmeáramlat egyik meghatározó alakja, akinek munkássága Magyarországon mindmáig viszonylag kevéssé ismert. A német gondolkodó 1876-ban született az észak-rajna-vesztfáliai Solingenben. Életútja már fiatalkorában eltért a szokványos értelmiségi pályától, ugyanis gimnáziumi tanulmányait gyenge előmenetele miatt félbe kellett hagynia, ezt követően pedig autodidakta módon tett szert irodalmi és filozófiai műveltségére. Pályájának fontos állomása volt az első német nyelvű Dosztojevszkij-kiadás előkészítésében vállalt szerepe, amely érdemben hozzájárult az orosz író német recepciójához. Politikai publicisztikája jelentős hatást gyakorolt a két világháború közötti német jobboldali gondolkodásra. Moeller 1925. május 30-án, Berlinben, idegösszeomlást követően vetett véget az életének.

A perthi Imperium Press 2024-ben jelentette meg Arthur Moeller van den Bruck politikai írásainak angol nyelvű válogatását The Right of the Young Peoples. Collected Political Essays címmel, Victor Van Brandt fordításában. A kötet a szerző 1908 és 1924 között, különböző alkotói korszakaiban született politikai esszéit rendezi egységbe, így nyomon követhetővé válik gondolkodásának fejlődése. Az eszmetörténeti recepció Moeller munkásságát hosszú időn át szinte kizárólag a Das Dritte Reich felől értelmezte;[1] a jelen esszégyűjtemény e leegyszerüsítő olvasat újragondolására ösztönöz. A második világháborút követő alapvetően baloldali-liberális szellemiségű szakirodalom jelentős része életművét a nemzetiszocializmus előtörténeteként kívánta láttatni.[2] Az elmúlt évtizedek kutatásai árnyaltabb képet mutatnak, amelyben Moeller a századforduló politikai válságtudatának, a német historizmus kritikájának, valamint az európai hatalmi rendszer újragondolásának egyik legjelentősebb képviselőjeként jelenik meg.

A kötet első fejezete eszmetörténeti szempontból különösen izgalmas, mivel Moeller itt a korszak másik meghatározó német gondolkodójával, A Nyugat alkonya szerzőjével, Oswald Spenglerrel szállt vitába. Moeller kivételes jelentőségű műként értékelte Spengler könyvét, mely radikálisan szakított a lineáris haladáseszmével, valamint a liberalizmus és a materialista történelemfelfogás optimizmusával. Spengler történelemfilozófiájának lényege, hogy az emberi történelem nagy kultúrák egymást követő életciklusaiból áll, amelyek saját belső törvényszerűségeik szerint születnek, kibontakoznak, majd civilizációvá merevedve hanyatlásnak indulnak. A kultúra Spenglernél teremtő, vallási, művészi és szimbolikus erőként jelenik meg, míg a civilizáció ennek késői, racionális, technikai és városias formája. E felfogás szerint a Nyugat is elérkezett saját történeti pályájának kései szakaszába: a modern tömegtársadalom, a technika uralma, a pénz hatalma és a politikai formák kiüresedése a nyugati kultúra civilizációs korszakát jelzik. Moeller ugyanakkor kritikával is illette Spenglert, annak történeti determinizmusa miatt. Szerinte a jövő nem vezethető le teljes bizonyossággal a múltból, és a civilizációk sorsa sem írható le zárt törvényszerűségek mentén. Moeller ugyanis sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonított a politikai döntéseknek, valamint egy-egy társadalom túlélési és megújulási képességeinek. Bár a civilizáció nála is a technikai, városi és racionális világ túlsúlyát jelenti, amelyben a teremtő történeti erő fokozatosan háttérbe szorul. Ugyanakkor Moeller szerint ebből nem következik automatikusan a Nyugat teljes bukása. A történelemben mindig maradhatnak olyan erők, amelyek új politikai formákat hoznak létre. Mindemellett Moeller nem fogadta el, hogy Európa egységes civilizációként haladna a hanyatlás felé. A Nyugat számára elsősorban történeti-politikai kategória, amely Franciaországhoz, Angliához, a liberalizmushoz és a versailles-i rendhez kapcsolódik. Németország helyét inkább köztes pozícióként értelmezte Kelet és Nyugat között. Ebből következett egyik központi gondolata, miszerint Németország feladata a nyugati civilizációval szembeni politikai alternatíva formába öntése.

A következő fejezetben (The Powers) Moeller Németország helyzetét vizsgálja a versailles-i békerendszer keretei között, a fokozódó francia nyomás, az angol kontinentális politika és az orosz forradalom összefüggésében. Kiindulópontja szerint Németországnak újra kell gondolnia történelmi önértelmezését és külpolitikai orientációját, ebből fakadóan pedig Kelet felé kell fordítania tekintetét. Ennek egyik oka a Nyugat felől érkező fenyegetettség: a német gondolkodó Franciaországot hazája szuverenitását korlátozó politikai és kulturális erőként ábrázolja, olyan szellemi-politikai egységként, amely veszélyezteti Németország önálló létét. Nagy-Britannia megítélése ugyanakkor eltérő képet mutat. Moeller szemében a szigetország Franciaországnál stratégiailag és politikailag kifinomultabb hatalomként jelenik meg[3], amely a francia kontinentális túlsúly erősödését igyekezett korlátozni. Ennek érdekében Olaszországot és Németországot egyaránt e törekvések ellensúlyozásának eszközeként kezelte. Bár ebből következően a brit külpolitika Németország számára kedvezőbb feltételeket kínálhatott volna, mint a francia irányvonal, Moeller mégsem tekintette Angliát valódi partnernek. Értelmezése szerint London Németországot elsősorban a kontinentális egyensúly fenntartásának egyik eszközeként fogta fel. A német gondolkodó következtetése szerint hazája számára a keleti orientáció kínálhatott kitörési lehetőséget. Miközben Oroszország az összeomlás után kívánt visszatérni a nagyhatalmi játszmákhoz, Németország saját politikai megbénultságában fordította tekintetét Kelet felé. Ebben a helyzetben Moszkva Moellernél nem pusztán külpolitikai partnerként, hanem a német identitáskeresés egyik kerülőútjaként jelenik meg – az Oroszországhoz való közeledés a nyugati mintáktól eltérő német önértelmezés lehetőségét kínálja. Oroszország számára Németország szervezőképessége, technikai tudása és gazdasági fegyelme nélkülözhetetlennek bizonyulhatott volna, míg Németország számára Oroszország a nyugati antanttal szembeni geopolitikai mozgástér lehetőségét hordozta. Az együttműködés feltétele Moeller szemében ugyanakkor a német önállóság megőrzése maradt.

A The Conversation with Radek című fejezet Karl Radek[4] 1923-as Schlageter-beszédét[5] és Moeller erre adott válaszát tárgyalja. Radek Leo Schlageter[6] halála kapcsán arra tett kísérletet, hogy a német nacionalizmus támogatóit megnyerje a kommunista párt számára. A Ruhr-vidék francia megszállását, valamint a versailles-i békerendszer okozta kiszolgáltatottságot kívánta felhasználni a francia imperializmus és az antikapitalizmus összekapcsolására, ezáltal pedig a munkásságot és a nemzeti érzelmű polgári rétegeket igyekezett egy platformra hozni. Ennek kapcsán Moeller a kommunista közeledést annak marxista alapgondolatai miatt erős kritikával illette, mivel úgy vélte, hogy bár Radek helyesen ismerte fel a nemzeti kérdés politikai jelentőségét, ám továbbra is osztályfogalmakban gondolkodott. Moeller ezzel szemben a nemzet egészéből indult ki: a proletariátust fontos történelmi erőnek tekintette ugyan, de nem azonosította a nemzettel. A német felszabadulás szerinte csak olyan politikai formában képzelhető el, amely a munkásságot, az értelmiséget és a parasztságot – tehát az egész nemzetet egy közös történelmi akarat szolgálatába állítja. Moeller elutasította, hogy a német nacionalizmust egyszerűen fasizmusnak nevezzék, mert az olasz fasizmust sajátos olasz történelmi jelenségnek tekintette. A német nacionalizmust forradalmi helyzetben kibontakozó nemzeti mozgalomként definiálta, amelynek saját „szocialista” formát kellett adnia a német politikának. E gondolatmenetben a nacionalizmus és a szocializmus nem egymást kizáró kategóriákként jelentek meg, hanem egyazon politikai törekvés két oldalaként: a nemzeti önrendelkezés és a társadalmi újjászervezés összekapcsolásaként. Moeller szerint a szocializmusnak ezért túl kell lépnie a pusztán osztályalapú gondolkodáson, és a nemzetközi rend igazságtalanságait kell középpontba állítania. A világháború tapasztalata szerinte megmutatta, hogy a liberalizmus a győztes hatalmak kapitalizmusát és a legyőzött népek elszegényítését szolgálta. A szocialista külpolitikának ennek megfelelően a nemzetek közötti igazságosságot, a politikai szabadságot és az életfeltételek arányos elosztását kellett követelnie. Úgy vélte, hogy a társadalmi igazságosság csak akkor valósulhat meg, ha a nemzet maga is szabadon rendelkezik saját politikai és gazdasági erőforrásaival. A nemzeti szabadság így a szociális átalakulás előfeltételeként fogalmazódott meg nála. 

A The German Position című fejezet központi témája a német politikai akarat hiánya. Moeller szerint Németország történetileg megteremtette ugyan nemzeti egységét, de ezt az egységet nem tudta tartós politikai öntudattá alakítani. Ezért fordult az olasz fasizmus példájához, amelyben elsősorban a politikai nevelés, a nemzeti fegyelem és az állami cselekvőképesség mintáját látta, ugyanis számára Mussolini rendszere azt bizonyította, hogy a nemzet csak akkor válhat történelmi szereplővé, ha szabadságigényét szervezett politikai akarattá formálja. Moeller a német szabadság kérdését a versailles-i helyzetből vezette le. A külső kényszer, a megszállás és a nemzeti megaláztatás szerinte olyan történelmi nyomást teremtett, amely felébresztette a németekben a létfenntartás ösztönét. A német pártpolitika, az importált parlamentarizmus és a weimari rendszerre jellemző ideológiai széttagoltság Moeller szerint háttérbe tolta a valódi problémát, vagyis Németország külpolitikai kiszolgáltatottságát. Úgy vélte, hogy az ország sorsát nem belső pártharcok, hanem a világpolitikai erőviszonyok döntik majd el, ezért a német politikának túl kell lépnie a fragmentált pártok jelentette erőtlenségen. Moeller a németeket olyan népként ábrázolta, amelyet vallási, társadalmi, regionális és politikai törésvonalak osztottak meg, de amely a vereség után még mindig rendelkezett a megújulás képességével. Moeller szerint a fiatal nemzedék feladata, hogy a nemzeti egységet, egy új külpolitikai víziót és a szociális kérdést közös politikai formába rendezze. A fejezet így a német megújulás feltételeit kereste: a politikai fegyelem, a nemzeti szuverenitás és az egységes történelmi akarat megteremtését.

Az esszégyűjtemény címadó fejezete, The Right of the Young Peoples, Moeller egyik központi gondolatát, a „fiatal népek” történelmi és politikai jogának kérdését bontja ki. A fejezet kiindulópontja szerint egy nép fiatalsága nem biológiai életkor kérdése, hanem egyfajta történelmi energia, alkotóerő és a jövő formálására irányuló akarat. Moeller a fiatal népeket olyan közösségekként írja le, amelyek saját munkájuk, fegyelmük, áldozatkészségük és reprodukciós erejük révén új történelmi formákat hoznak létre. Ők azok, akik a teremtő történelmi nyugtalanság hordozói: problémákat vetnek fel, új megoldásokat keresnek, és a meglévő politikai fogalmaknak új tartalmat adnak. Ezzel szemben az öreg népeket Moeller a haszonelvűség, a társadalmi nivellálódás, a kimerülés és a politikai döntésképtelenséghez kapcsolja. A történelem előrehaladását nem az öröknek tekintett eszmék, hanem az újra meg újra felmerülő történelmi problémák mozgatják. Moeller számára Poroszország és a porosz hagyomány testesítette meg legtisztábban egy fiatal nép politikai formáját. A világháborút részben úgy értelmezte, mint az öreg hatalmak ellentámadását a porosz-német kultúrával szemben. 

Oroszország és Amerika különös helyet foglal el a szerző gondolatmenetében. Oroszországot Moeller fiatal „fajként”, de történelmileg még kialakulatlan politikai népként értelmezi; az orosz állam összeomlását a nyugatról átvett állami forma kudarcával magyarázza. Amerikát új nemzetként írja le, amelyben az egyenlősítő pragmatizmus és a tömeges szervezettség alakította ki az amerikai öntudatot. Mindkét példa azt szolgálja, hogy Moeller elkülönítse a valódi történelmi fiatalságot a puszta újdonságtól vagy nyers népi energiától. A fejezet végkövetkeztetése szerint a fiatal népek joga az élethez, a növekedéshez és a történelmi önérvényesítéshez való jog. Moeller úgy látta, hogy a jövő azoké a népeké, amelyek képesek saját problémáikat felismerni, saját formáikat megteremteni, és nem merülnek ki a régi kultúrák örökségének ismétlésében. A német kérdés ebben a gondolatmenetben a fiatal népek általános problémájává vált: Németországnak egyszerre kellett hordoznia egy régi kultúrát és létrehoznia egy új politikai formát.

A Race in Europe fejezet Moeller fajfogalmát történeti és politikai összefüggésben fejti ki.[7] A szerző a fajt nem pusztán származási kategóriaként kezeli, hanem olyan testi, lelki és szellemi erőként, amely a népek történelmi önazonosságát alakítja. Alaptétele szerint a modern történelem cselekvő alanyai a népek, amelyek múltjukból, kulturális formáikból és politikai küldetéstudatukból építik fel önmagukat. Moeller Európa hagyományos latin, germán és szláv felosztását egy negyedik, általa „turáninak” nevezett csoporttal egészíti ki. Ide sorolja többek között a finneket, magyarokat, bolgárokat és törököket.[8] E népek jelentőségét az első világháborút követő közép-kelet-európai átrendeződés összefüggésében tárgyalja, mivel bennük vélte felfedezni a kontinens új történelmi erőinek egyik meghatározó forrását. Moeller szerint a kontinens jövője azon múlik, hogy népei képesek-e nemzeti önazonosságukat európai küldetéssé formálni, egyfajta új európai nagyhatalmi rendé.

Moeller szerint egy politikai közösség tartós stabilitása attól függ, képes-e közös célt, önértelmezést és cselekvési horizontot kialakítani. E felismerés a 21. században is aktuális, hiszen számos európai társadalomban erősödik a politikai polarizáció, miközben az emberek elvesztik a bizalmukat a politikai struktúrákkal szemben. Mindezt egy egyre erősebb identitás-vita is kíséri, amely a menekültekkel és bevándorlókkal kapcsolatos heves vitákban és politikai küzdelmekben csúcsosodik ki. A nemzetközi erőviszonyok, a nagyhatalmi rivalizálás és a stratégiai orientáció problémái szintén központi helyet foglalnak el Moeller gondolkodásában, ezért a nemzetközi rendszer jelenlegi átalakulásának fényében különös figyelmet érdemelnek elemzései. A kötet legfőbb értéke éppen abban rejlik, hogy egy válságkorszak politikai diagnózisán keresztül kínál történeti perspektívát a jelen dilemmáinak értelmezéséhez, ezáltal pedig túlmutat saját korának horizontján.