New Yorktól Berlinig ugyanaz a dinamika érvényesül: a kiüresedő balközépet nem kívülről, hanem belülről, a saját bázisa felől váltja le egy radikálisabb – nem ritkán iszlamista – baloldal. Miközben a technokrata centrum elleni lázadás fő haszonélvezője szerte Nyugaton egyelőre a populista jobboldal, a baloldali térfélen is eldől valami – az, hogy milyen baloldal örökli a hanyatló szociáldemokrácia helyét.

Az Egyesült Államokban az egyik friss, nagy port kavaró példa arra, hogy egy radikális baloldali politikus sikeresen szálljon szembe a Demokrata Párt hagyományos szárnyával, Zohran Mamdani volt. New York 2025 novemberében megválasztott polgármestere

a Demokrata Párt magát demokratikus szocialistaként meghatározó balszárnyának új arca. A 34 éves, ugandai születésű, muszlim vallású és hangsúlyosan palesztinpárti politikus tavaly maga is egy hagyományos demokrata jelölt legyőzésével robbant be a városvezetésbe.

A 2026. június 23-i New York-i demokrata előválasztáson Zohran Mamdani által támogatott mindhárom jelölt győzött, és így megszerezték a párt jelölését a november 3-i félidős választásokra. Brad Lander a hivatalban lévő Dan Goldmant győzte le a 10. választókerületben, Darializa Avila Chevalier pedig a komolyabb meglepetést hozta: az öt ciklust háta mögött tudó – a Kongresszusi Spanyol Frakciót (Congressional Hispanic Caucus) is vezető – Adriano Espaillatot váltja a 13. kerületben. A 7. kerületben a visszavonuló Nydia Velázquez helyéért való versenyben Claire Valdez emelkedett ki győztesként mintegy 20 százalékponttal megelőzve a pártapparátushoz igazodó Antonio Reynosót. A három képviselőházi győzelem mellett a Mamdanihoz köthető jelöltek hat helyet is megnyertek a New York állami törvényhozásban. A jelölteket Mamdani mellett az Amerikai Demokratikus Szocialisták (Democratic Socialists of America, DSA) támogatta, és mozgósított mellettük. A DSA a Demokrata Párttal párhuzamos, és annak balszárnyát támogató szocialista mozgalom. Az előválasztások legnagyobb vesztese ugyanakkor Hakeem Jeffries – a demokraták képviselőházi frakcióvezetője –, hiszen nem tudta sikerre vezetni az előválasztáson a párt által támogatott jelölteket.