Russell Kirk magyar olvasata és a politikai bölcsesség

Az Alapjogokért Központ könyvismertető beszélgetést tartott Russell Kirk A konzervatív eszme című művéről. A szakmai esemény résztvevői Dr. Frenyó Zoltán és Dr. Turgonyi Zoltán filozófusok voltak, a beszélgetést pedig Pogrányi Lovas Miklós, az Alapjogokért Központ vezető kutatója moderálta.

Russell Kirk (1918 - 1994) a huszadik századi amerikai konzervativizmus egyik alapító atyja. 1953-ban megjelent nagyhatású műve, The Conservative Mind (ami magyarul A konzervatív eszme címen olvasható az Alapjogokért Központnak köszönhetően), egyszerre volt doktori munka, hagyományösszegző és hagyományteremtő gesztus. Kirk összefoglalta Edmund Burke-től T. S. Eliotig azt a gondolkodási hagyományt, amely a modernitás egyoldalú politikai racionalizmusával és a haszonelvűséggel szemben láthatóvá tette az olyan alulértékelt kulturális vívmányokat, mint a történeti tapasztalat vagy az intézményekben megtestesülő kollektív bölcsesség. Könyve azért válhatott korszakos művé, mert egységes szellemi gondolati áramlatként tudta összerendezni az angolszász konzervatív hagyomány elemeit és rámutatott képviselőinek közös elveire. Kirk ezzel nem egyszerűen leírta a konzervatív hagyományt, hanem időtálló formát is adott neki.

Gondolkodásának középpontjában a rend fogalma áll, ami a lélek, a társadalom és a transzcendens valóság eredője. Rámutatott, a politikai kérdések végső soron erkölcsi és vallási természetűek; a jog, az intézmény, a tulajdon, a család és az állam csak akkor maradhat tartós, ha mélyebb kulturális és lelki rendbe illeszkednek.

A kötetben helyet kapott Kirk 1956 novemberében elmondott rádióbeszéde, amit Pogrányi Lovas Miklós fordított magyarra és szerkesztett bele a kötetbe. Kirk a magyar szabadságharcot a nyugati civilizáció sorsának próbaköveként értelmezte. A magyar forradalom számára nem pusztán antikommunista felkelés volt, hanem a vallási és kulturális rend önvédelmi harca.

Frenyó Zoltán kifejtette: A politikai konzervativizmus az újkor világnézeti harcaiban élesen elkülönül a liberalizmustól és a szocializmustól, markáns és önálló eszmevilágot képez, mindazonáltal e viharos századokban az adott feltételek közepette a konzervativizmus maga is több, egymástól eltérő típusra oszlik. Frenyó három főbb típust különböztetett meg (1) az angolszász reformkonzervativizmust, (2) a francia konzervatív ellenforradalom és a (3) német konzervativizmus irányzatait. A reformkonzervativizmusnak van egy hiteles iránya, amely a normalitást képviseli – Amerikában ez a Kirk-féle paleokonzervativizmus –, és van egy konformista és opportunista iránya, amely a brit birodalmi status quo szószólója (nem is beszélve a neokonzervativizmus imperializmusáról). Amikor a rendszerváltoztatást követően a magyar szellemi élet ismét nyitni kezdett konzervativizmus irányába, ennek a nézetnek egy meglehetősen szűkre szabott értelmezése vált hangadóvá. Jellemző módon éppen az, amelyik a konzervativizmust egy halovány, mérsékelt, szolid szellemiségű gondolatvilágnak és normarendszernek állította be. Ennek a felfogásnak ma is van egy akadémiai és egyetemi képviselete, amely magát az autentikus konzervativizmusnak tekinti. Holott – fejti ki Frenyó – „ezzel a fajta konzervativizmussal nem sokra megyünk a mai korban, amikor a magyar – és az európai – történelemben élet-halál harc folyik a civilizációnk megmaradásáért. Közgondolkodásunknak ezen az oldalán éppenséggel az érintett kérdésnek megfelelően alakultak ki a nézetkülönbségek és az eszmei-politikai viták. Sokkal világosabbá kellene tennünk ezeknek az eszméknek a tartalmát és konzekvenciáit, bár a problémák egyszerre logikai és szociológiai gyökerűek.”

Turgonyi Zoltán kifejtette: „A konzervativizmusról szólva gyakran szembeállítják egymással a hagyományt és a rációt, pedig valójában a hagyomány elfogadása nagyon is észszerű, hiszen zömmel olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kulturális evolúció során beváltak, sikeresnek bizonyultak.”

Pogrányi Lovas Miklós záró gondolatként kifejtette: nekünk, magyar konzervatívoknak nem az a dolgunk, hogy bálványként tiszteljük a nyugati gondolkodókat. Éppen ellenkezőleg: inspirálódnunk kell tőlük. Russell Kirk-től például megtanulhatjuk az egységben látást, a hagyományokhoz való helyes viszonyt. Személyes életpéldája is irányadó számunkra: nem beszélt a konzervativizmus elveiről, hanem meg is valósította azokat magánéletében.