A SZIVÁRVÁNY MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY ÉS MÁSOK KONTRA MAGYARORSZÁG ÜGY

A magyar Alkotmánybíróság gyakorlata a veszélyhelyzeti alapjog-korlátozások körében

A COVID–19-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet során bevezetett alapjog-korlátozások alkotmányosságának megítélésében az Alkotmánybíróság több határozatában is kijelölte a különleges jogrendben érvényesülő alkotmányos követelményeket, amelyek közül kiemelkedő jelentőségű a 23/2021. (VII. 13.) AB határozat és a 3048/2022. (II. 4.) AB határozat. E döntések meghatározták a különleges jogrendben alkalmazható alapjog-korlátozások alkotmányos kereteit.

A 23/2021. (VII. 13.) AB határozatban az Alkotmánybíróság a veszélyhelyzet idején elrendelt általános gyülekezési tilalom alkotmányosságát vizsgálta. A testület megállapította, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés alkotmányosan legitim célként igazolhatja a gyülekezési jog jelentős korlátozását, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a különleges jogrend sem eredményez korlátlan állami felhatalmazást. Ennek megfelelően alkotmányos követelményként rögzítette, hogy a jogalkotónak észszerű időközönként felül kell vizsgálnia, fennállnak-e még azok a körülmények, amelyek az alapjog felfüggesztését vagy fokozott korlátozását indokolják.

A határozat indokolásában az Alkotmánybíróság azt is kiemelte, hogy a különleges jogrend idején a Kormány széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a járványügyi intézkedések meghozatalában, ugyanakkor e mozgástér nem korlátlan. Az alapjogokat korlátozó veszélyhelyzeti szabályok továbbra is alkotmányossági kontroll tárgyát képezik, és a testület feladata annak vizsgálata, hogy a korlátozás valóban a veszélyhelyzet elhárítását szolgálja-e, valamint megfelel-e az Alaptörvényből fakadó követelményeknek.

A 3048/2022. (II. 4.) AB határozat a közismert „dudálós demonstráció” ügyében született. Az Alkotmánybíróság megerősítette, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a nonverbális kommunikációra is kiterjedhet, amennyiben az objektíve alkalmas politikai vagy társadalmi üzenet közvetítésére. Ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy az adott ügyben a dudálás nem részesülhetett alkotmányos védelemben, mivel azt az indítványozó az általános gyülekezési tilalom alatt, jogellenesen megtartott gyűlés résztvevőjeként tanúsította. E megközelítésből az következik, hogy a különleges jogrend elsődleges célja az állam cselekvőképességének fenntartása rendkívüli körülmények között, miközben az alapjogok védelmét az alkotmányos intézményrendszeren belül kell biztosítani.

Ez a megközelítés részben egybeesik az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) álláspontjával, amely szintén elismerte a tagállamok széles mérlegelési mozgásterét a járványkezelés során. A két bírói fórum megközelítése között ugyanakkor lényeges hangsúlybeli különbség mutatkozik. Míg az Alkotmánybíróság elsősorban abból indult ki, hogy a veszélyhelyzet kezelése a demokratikus legitimációval rendelkező magyar állami szervek felelősségi körébe tartozik, és e szervek számára a rendkívüli helyzetben megfelelő döntési mozgásteret kell biztosítani, addig az EJEB a Szivárvány Misszió Alapítvány ügyben a már meghozott általános intézkedések konkrét alkalmazását helyezte az ellenőrzés középpontjába.

A veszélyhelyzetek sajátossága ugyanis éppen abban áll, hogy a jogalkotónak és a végrehajtó hatalomnak gyorsan változó, sok esetben tudományosan és szakmailag is bizonytalan körülmények között kell döntéseket hoznia. A demokratikusan legitimált nemzeti intézmények felelőssége ezért nem szűkíthető pusztán az előre kiszámítható és egyedi mérlegelést lehetővé tevő helyzetekre. A rendkívüli jogrend egyik alkotmányos funkciója éppen az állam cselekvőképességének biztosítása olyan körülmények között, amikor a rendes jogrend eszközei nem feltétlenül alkalmasak a veszély elhárítására.

Ebből a szempontból az EJEB által megkövetelt individualizált mérlegelés kettős következménnyel jár. Egyfelől kétségtelenül erősíti az alapjogok konkrét ügyekben történő védelmét, másfelől azonban felveti annak kérdését, hogy a nemzetközi bírói kontroll milyen mértékben értékelheti utólag a nemzeti hatóságok olyan döntéseit, amelyek meghozatalakor a közegészségügyi kockázatok gyors változása és a védekezés hatékonyságának biztosítása elsődleges szempont volt. Az alapjogvédelem kiemelten fontos cél, de még így sem vezethet ahhoz, hogy a rendkívüli helyzet kezeléséért elsődlegesen felelős, demokratikusan legitimált nemzeti szervek döntési autonómiája utólag olyan mértékben szűküljön, amely már az állam hatékony válságkezelési képességét veszélyezteti.

A két megközelítés összevetése így nem egyszerűen az alapjogvédelem eltérő szintjeiről szól, hanem a nemzeti alkotmányos önrendelkezés és a nemzetközi bírói kontroll közötti határvonalról is. Az Alkotmánybíróság gyakorlata a magyar állami szervek veszélyhelyzeti döntési autonómiáját úgy ismeri el, hogy közben fenntartja az alkotmányossági kontrollt, az EJEB ítélete pedig e mozgástér elismerése mellett az egyedi alkalmazás szintjén állít fel további követelményeket. Ezért az ítélet legfontosabb kérdése az, hogy a nemzetközi jogi kontroll milyen ponton válhat a tagállami válságkezelési döntések érdemi újraértékelésévé.