A VAGYONELKOBZÁS MINT POLITIKAI FEGYVER?

„Tágítjuk a vagyonelkobzás lehetőségét. A jövőben attól is lefoglalhatnak majd vagyontárgyakat, aki maga ugyan nem vett részt bűncselekmény elkövetésében, de a vagyon feltehetően abból származott. Lépésről lépésre” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon, majd arra kérte követőit, hogy osszák meg, kommenteljék és lájkolják a bejegyzést, „hogy Pócs Jánosékhoz is eljusson”. Ennél világosabban aligha lehetne összekapcsolni egy büntetőjogi szigorítást egy név szerint kijelölt politikai ellenféllel. 

A bizonyítottan bűncselekményből származó vagyont el kell vonni, amelyhez a hatályos büntetőjog jelenleg is széles eszköztárat biztosít. A 2026. szeptember 1-jén benyújtott T/568. számú törvényjavaslat azonban túllépne ezen a kereten: meghatározott esetekben anélkül is lehetővé tenné a más személyhez került vagyon elkobzását, hogy az állam bizonyítaná annak konkrét bűncselekményi eredetét. A törvényes eredet igazolását ehelyett a vagyont megszerző személyre hárítaná. Ez a változás önmagában is súlyos alapjogi kockázatokat hordoz, de az aggályokat tetézi a kormány kommunikációja. A kormányfő az új eszközt nyíltan politikai céljainak szolgálatába állítaná, és leplezetlenül ellenzéki politikusok vagyonának elvonására építi politikai narratíváját.

Éppen ez a politikai várakozás ütközik a nulla poena sine lege praevia elvébe, amely kizárja, hogy bárkivel szemben olyan büntetést vagy büntetőjogi intézkedést alkalmazzanak, amelyről az elkövetéskor hatályos törvény nem rendelkezett. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdésében gyökerező követelményt a Btk. 1. § (2) bekezdése a vagyonelkobzásra mint intézkedésre is kifejezetten kiterjeszti, a Btk. 2. §-a pedig kizárja a későbbi, terhesebb szabály visszamenőleges alkalmazását. Az új rendelkezés ezért nem bővítheti visszamenőleg az NVVH rendelkezésére álló anyagi jogi eszközöket, és nem teremthet utólag vagyonelkobzási jogalapot a korábbi időszak ügyeiben. A miniszterelnök – Unger Anna megválasztása körüli fiaskót tompítás érdekében tett – szigorítási ígérete jogállami keretek között nem vezethet a meghirdetett politikai célok eléréséhez. Ehelyett azt látszatot kelti, hogy a büntetőjog szabályai utólag is hozzáigazíthatók a politikailag kijelölt célpontokhoz, amelynek veszélyessége nem alábecsülendő.